Álmodtam egy világot magamnak

 Miből lesz akkor nyugdíjam?
Mostanában szinte mindenkit foglalkoztat ez a kérdés
Öngondoskodás
Az öngondoskodás fogalmát nagyjából a nyugdíjpénztárakkal egy időben kezdhetted megismerni. Nem véletlenül vezették be ezt a fogalmat, hiszen 1997-óta már létezik az a nyugdíjtörvény, ami 2008-tól majd 2013-tól determinálja a „nyugdíjra vágyókat” a fogalom behatóbb megismerésére. A törvényalkotók a rendszerváltás óta tisztában vannak vele, mi fog történni. Erre már Antall József is sokat utalt.
Akik már beleszülettek a nyugdíj fogalmába, azoknak nagyon nehéz megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy mégis gondoskodniuk kell magukról. Ebben a legkiszolgáltatottabbak a 45 év felettiek, akiknek már elég kevés idejük van hátra, hogy gondoskodjanak nyugdíjukról. A ma 20-30 év közöttieknek a legkönnyebb megszokni a gondolatot, mert ő nekik általában jelentős teher nélkül sikerülhet összegyűjteni az öregkori ellátásukhoz szükséges javakat.
Nem igazságos, de ez nem az igazságról szól. A tanácsadók seregeinek egyben mindenképpen igazuk van: abban, hogy az öngondoskodás megkerülhetetlenné vált. Ha ők nem vernék a tamtam dobot lassan egy évtizede, még mindig csak a tudatunk perifériáján mozogna a téma.
Kielégítő nyugdíj:
Különböző felmérések és kutatások zajlottak felmérendő mennyi pénz hiányzik az embereknek a „kielégítő nyugdíjhoz”. A kielégítő nyugdíjat az alapján határozzák meg, hogy mennyi a nettó keresete, mennyi lesz a nyugdíja és mekkora a kettő különbsége. Általában úgy számolnak, hogy az aktív korhoz képest 30%-al kevesebb pénz is elég a megélhetéshez. Akik így számolnak, nem veszik figyelembe, hogy a nyugdíj előtti években reálértéken általában rosszabbul keresnek az emberek, mint 30-45 éves koruk között, amikor jellemzően időzítve vannak a gyermeknevelés és a hitelek törlesztése. Ezen kívül, figyelmen kívül hagyják a betegség és ápolás egyre növekvő költségeit.
Emellett a magyar lakosság több mint fele olyan jövedelemből él, ami egyébként is alacsony a megélhetés költségeihez képest, abból, ha elveszünk 30%-ot akkor a lakosság 25%-a utcára kerülne. Tehát a lakosság döntő hányadának ugyanannyi pénzre van szüksége, mint aktív kora utolsó éveiben, vagy még többre. A várható nyugdíj és a pénzszükséglet közötti ellentmondás annál nagyobb minél távolibb jövőképet nézünk. Minél távolabbra tekintünk, annál bizonytalanabb az állami nyugdíj léte, minősége, mennyisége.
A ma munkába állóknak gyakorlatilag virtuális kérdés a „mennyi lesz a nyugdíjam?”
Nekik óriási felelőtlenség a tények ismeretében az állami nyugdíjra apellálni. Az egyedüli biztonságos megoldás a számukra, az öngondoskodás. Nekik jó hír, hogy van rá 30-40 évük. A hátrány az számukra, hogy bár kénytelenek az öngondoskodást választani, a tőlük és munkáltatójuktól levont nyugdíjjárulékot nem irányíthatják át az általuk választott öngondoskodási formájukba, hanem a jövedelmükből kénytelenek finanszírozni az öngondoskodásukat. Ha ezt képes lenyelni a pályakezdő, akkor már csak el kell kezdeni.
Érint?
A magyar lakosság felső rétegei, mint mindig most is biztonsággal szemlélődnek, de ez a lakosság maximum 15%-át teszi ki. Ellenben a ma jól menő vállalkozók, akik minimálbéren foglalkoztatják magukat, miközben havi 500ezer-1millió forintot is elköltenek, kénytelenek szembesülni azzal, hogy nyugdíjba vonulásukkor korábbi jövedelmük 95%-át nélkülözni kénytelenek, mert semmilyen, vagy csak néhány milliós megtakarítással rendelkeznek, azok is alacsony hozamú verziókban, amiből korábbi életvitelük maximum néhány hónapig finanszírozható. Az „átlagpolgár” aki a 85%-ban van, alig rendelkezik nyugdíj igénybevételére alkalmas megtakarítással, befektetéssel, kb, az összlakosság 3%(!)-a.
Sajnos van egy olyan lakossági réteg is, ami a lakosság kb. 20%-át érinti, akik a mélyszegénység határán, vagy alatta élnek, minden napjuk a létért való küzdelem jegyében zajlik. Nekik – mondjuk ki - nem adatik meg a valódi választás szabadsága, vagy lehetősége.
Ő nekik egyetlen tanácsom van, keressék annak a módját milyen módszerekkel és lehetőségekkel tudják növelni bevételeiket. Erre főleg az internet a legalkalmasabb ebben a pillanatban.
Ma van:
A mai, élj a mának filozófiája és az ezzel keveredő fogyasztásközpontú társadalom, jelentős ellentmondásba került az öngondoskodással, főleg, mert hiányoznak ehhez a mélyebben gyökerező kulturális alapok. Mindenkit meglepetésként ér, hogy jövedelmének egy részét valamilyen módon félre kell tennie a „szűkösebb aggkori időkre”.
Minél tovább tart lenyelni azt a békát, hogy erre vagyunk kényszerítve, és ez adott esetben lemondásokkal jár, annál később kezdjük meg az öngondoskodásunkon való munkálkodást és annál több erőfeszítésünkbe fog kerülni.
Mégis mennyire fog ez „fájni”?
Az már nyílvánvaló, hogy a jövedelmedből kell lecsípni és tőkét kell gyűjtened, de mennyit?
Közgazdászok kiszámolták (egyetemen tanítják is), hogy bizonyos életkorhoz, a jövedelem hány százalékát kell megtakarításként értelmezni az öngondoskodás jegyében.
20 évesen  10-15%
30 évesen  20-25%
40 évesen  25-30%
50 évesen  30% felett
Aki az eredetit tanulta rájöhet, hogy itt magasabb számokat lát. Ennek oka a bérek vásárlóerejében rejlik, ami nálunk igen alacsony általában. Minél inkább az átlagbér felett keres valaki, annál inkább az alsó érték elég neki (tömören). Természetesen bármennyit takarítson meg valaki, akkor is, ha látszólag nem elég a későbbi létfenntartáshoz, a saját életfeltételeit javítja vele öregkorára, annyival, amennyivel. Természetesen, ha az elején, vagy a későbbiekben nagyobb egyösszegű elhelyezésünk van, például egy örökölt lakás ára, az nagyban befolyásolhatja a jövőbeni nyugellátásunkat, illetve ma megtakarítandó összegeket.
Nem kertelek! Nagyon sok embernek ez nem könnyű feladat, vagy az életkora, vagy a jövedelmi viszonyai miatt, de ha semmit nem tesz, biztos, hogy rendkívüli élethelyzetekkel kell szembeszállnia, amiket nem fog tudni menedzselni.
Hogy számoljam ki mennyi pénz kell a nyugdíjhoz?
Jó kérdés… attól függ, milyen színvonalon akarsz élni öregkorodra. Azt vedd figyelembe, hogy minél magasabbra teszed a lécet, annál alacsonyabbra kell tenni a „mai lécet”. Hiszen mai megélhetésedből kell lecsípned egy szeletet. Sokan kerülik azt a kifejezést, hogy lecsípni a jövedelemből és ehhez hasonlókat. Szerintem jobb, ha reálisan látunk: mégis honnan máshonnan vennéd el. Ha nem a jövedelemből vennéd el, azt feltételezné, hogy jelentős megtakarítással rendelkezel, akkor meg nem annyira érdekel a nyugdíj téma.
A számokkal csak óvatosan, de azért egy viszonyítási szám:
Ha ma van 50millió forintod, akkor azt megfelelő eszközbe téve évi 6%-os kivéttel, évente 3 millió forint „nyugdíj”-hoz jutnál, ami havi 250.000Ft-nak felel meg. Ebben az esetben a tőkéd sosem kell, hogy elfogyjon, picit még gyarapodik is.
Az éves tőkekivétre (nyugdíj) a nemzetközi szakirodalom egységesen úgy számol, hogy évente a bent lévő tőke 8-10%-a vehető ki (tőkepiaci elemeknél), közepes „tőkeelfogyási” kockázat mellett. Én azért számoltam 6%-al mert konzervatív vagyok és alacsony „tőkeelfogyási” – eredeti: capital loss – kockázattal számolok.
Az, hogy Neked személy szerint mennyi a tőkeigényed, elég jól ki tudod számolni:
Amennyi pénzt elköltesz a következő 20 évben (szintén közgáz lecke), annak az összegnek kell a rendelkezésedre állnia.
- Nézd meg Te mennyit költesz, vagy családilag mennyit költesz egy hónapban, ha valamilyen megtakarításba teszel pénzt, azt ne számold ide. Legyen 200.000ft
- Ezt szorozzuk meg a 20 évvel: 200000x12x20=48millióft
- Ezután számoljuk hozzá az inflációt annyi évvel, amikorra rendelkezésedre kell álljon az összeg: Ha ma akkor 48M, ha 10 év múlva:71,05M
Nyílván nem mindegy melyik időpillanatra kell, hogy meglegyen ez a példa összeg, holnapra vagy 20 év múlva, ettől függően kell az inflációt hozzászámolni. Hosszútávon éves 4-%-os átlaggal lehet számolni. Ne ijedj meg a kikalkulált összegtől például 100 milliós nagyságrend esetén, addigra az átlagbérek is elinflálódnak a többszázezres tartományba. ( hogy közben euró lesz-e vagy nem, a számítás szempontjából lényegtelen), illetve minél távolibb az időpont annál több idő van arra, hogy te és a pénz is „közösen dolgozzatok” a projekten. Az, hogy ez ebben a pillanatban mit jelent a jövedelmedhez képest, azt az előző címben már megtalálhattad.
Félrerakás:
Ez lehet a legnehezebb mindenkinek, a miből. Az első számú pénzügyi szabály a kontroll, azaz 2 percen belül meg tudd mondani, mennyi a bevételed, mennyi a kiadásod, és hogy mire mennyit költesz. Fel kell venni új szokásokat és pár hónap alatt bele lehet rázódni.
Megdöbbennél, ha megnéznéd tételesen, hogy mire költöttél csak a múlt hónapban.
Mindig lesz mire elköltened a pénzed.
Nagylábon élsz? Nem?
Mindenkinek az a „nagylábon élés” ami neki önmagának nem reális pénzügyi szint.
Mindenkinek van egy áhított életszínvonala (vágyak, álmok ahogy élni akar), és mindenkinek van egy valóságos életszínvonala. A rosszhír az, hogy a lakosság kb. 80%-a nem a valóságos életszínvonalán él, hanem 10-30%-al felette. Mit jelent ez:
Azt, hogy amilyen pénzköltési szokásaink vannak, az magasabb életszínvonalat eredményez, mint amit megengedhetnénk magunknak. Ez annyit tesz, hogy minden hónap végén elfogy a pénz, bármennyi is a jövedelem. A megtakarítás, a pénz későbbi felhasználása nem égett bele a tudatunkba.
Pedig az a pénz a miénk, amit nem költünk el, minden forint, amit elköltünk, valaki másé lesz.
Kutatások bizonyítják, hogy „aki kevesen hű, sokon is hű marad”. Aki viszont mindig mindenét elkölti, annak hiába emelkedik a jövedelme, azt is elkölti az utolsó fillérig. Ezt magam is látom számtalan helyen. Ha emelkedik a jövedelmünk azt nem szabad teljes egészében az életszínvonalunk emelésére fordítani, sőt meg kell vizsgálni, hogy egyáltalán fordítsunk-e belőle az életszínvonalunk emelésére.
A legrosszabb gondolati berögzülések egyike a megtakarítás hiányán kívül, hogy ha pénzhez jutunk, azon gondolkozunk a leghamarabb, mire költenénk. Sokan lottóznak (én magam nem, meghagyom azoknak, akik nem értik a matematikát), és aki lottózik annak meg van már, hogy mire költené. A legtöbb ember, akit erről kérdeztem, általában a remélt összeg felét, kétharmadát el tudja költeni gondolatban 10 perc alatt.
Ezzel csak arra akarok rámutatni, mennyire „égeti a kezünket a pénz”. A pénz, amihez jövedelmünk, örökség, vagy egyéb útján jutunk, ránk van bízva. Minden esetben mi döntjük el, mit kezdünk vele. Az nem lehet „költési érv”, hogy a barátomék is ebbe az étterembe járnak, vagy a szomszéd haver is megy síelni vagy, hogy „ez nekem jár”.
Ezek mögött, mindig az „én is megtehetem, megérdemlem” érzés lapul, ami igen rossz tanácsadó. Ha sokat lennél afrikai éhezők között, nem gondolkoznál azon, hogy a lakásban ki kéne építeni a wi-fit, miközben egy egész lakástörlesztésnyi összeg sem áll rendelkezésedre félretéve.
Ezt sokáig lehetne ragozni de Te most
Dönts a hivatalos nyugdíjadról és dönts a saját nyugdíjadról!
Készítette:
Theisz Csaba Károly